Mindenekelőtt egy helyreigazítás-szerűség: a múlt héten arról írtam, hogy majd biztosan beszántják a Pázmány piliscsabai campusát. Nagyvonalúan elhallgattam, hogy az épületek egy Makovecz Imre által tervezett – kisebb – része pár hónapja műemléki védettséget kapott. Ettől még persze a nagyja jó eséllyel el fog tűnni. De ettől csak még felháborítóbb, hogy a 6-os stúdió nem kapott ilyen védelmet, pedig kétség sem fér ahhoz, hogy minden szempontból ezerszer értékesebb volt a csabai campus bármelyik posztmodern giccsénél.

Na, de jöjjön az e heti Hétfőn Hét, benne Flórián tér, csehszlovák modernizmus, Hide the Pain Harold, Moleskine vázlatfüzet, Annie Leibovitz Kamala Harris-fotója, fantasztikus kiállítás a Néprajzi Múzeumban, AI-fotók a folyószabályozás előtti Alföldről, Prada űrruha és posztmaraton blues, San Marino-i focicsapat és Trump kampányplaylist, meg még egy csomó minden. Jó mulatást!

EGY | Tér

Egyik kedvenc, a közbeszédben méltatlanul elhanyagolt budapesti terem a Flórián tér. Most a We Love Budapesten Wágner Gábor rakott össze egy elég átfogó Fortepan-anyagot erről a nagyon fura, kaotikus történetű helyszínről.

Aki sokat jár a Magas-Tátrába, az biztosan felfigyelt már a Poprád melletti fura iparvároska, Svit különleges vasútállomására, a csehszlovák modernizmus egyik legjobb, fantasztikus hangulatú és formavilágú darabjára. Nos, a nemrég még elég reménytelen állapotú állomást évek óta tartó kilátástalan pusztulás után végre felújították, és hamarosan úja megnyitják.

A két világháború között csehszlovák ipar világmárkájával, a Baťa cipővel szorosan összefonódott város és a hozzá tartozó állomás története elég különleges, majd egyszer elmesélem, mert a legizgalmasabb közép-európai sztorik egyike. Az állomás pedig, sok erénye mellett furcsa, futurisztikus díszletéül szolgált az utóbbi idők egyik legsikeresebb szlovák filmjének, a Backstage című táncfilmnek:

KETTŐ | Kép

Gondolom, mindannyiunknak megvan Magyarország legerőteljesebb hozzájárulása a kortárs globális popkultúrához, azaz a Hide the Pain Harold mém. A Magyar Elektronikus Könyvtárba végre felkerült egy hiánypótló munka, Demény Norbert Lajos A Hide the Pain Harold mémek vizuális és szemiotikai elemzése című szakdolgozata. Imádom minden mondatát.

Nagyon szeretem az aprólékos grafikust, Mattias Adolfsont, aki egyik kedvenc YouTube-kontentemet készíti. A Moleskine Scketchbook nagyon egyszerű munkamódszerre épülő sorozat: ha betelik egy vázlatfüzete, akkor egy videóban végigmutogatja a tartalmát, és mesél róla. Végtelenül hosszú szünet, több mint egy év után kikerült az új (negyvenharmadik!) rész, csodálatos.

A demokraták nemcsak azért örülhetnek Kamala Harrisnek, mert vele van egy minimális esélyük győzni a három hét múlva esedékes elnökválasztáson. Hanem azért is, mert az irányukban szélsőségesen elfogult sajtótermékek végre újra tobzódhatnak a szexi és trendi címlapokban (amit Biden esetében nem lehetett elmondani). Íme a két héttel ezelőtti New Yorker és az októberi Vogue borítója. Az utóbbit persze ki más készíthette volna, mint Annie Leibovitz? Meg is látszik rajta, rohadt jó lett szerintem.

Ha már címlap, az Economist is kitett MAGÁ-ért.

HÁROM | Ét

A rendszerváltás egyik nem várt mellékhatása volt, hogy egy egész ország kezdett el azon vitatkozni, hogy Horváth Ilona és Venesz József Kádárhoz hasonló nemzetvesztők voltak-e vagy a magyar gasztronómia jótevői. A vita azóta eldőlni látszik, legutóbb Ács Bori rugdosta meg a szocialista gasztronómia döglött oroszlánját.

Frissen nyílt kiállítás látható a kínai gasztronómia történetéről a Néprajzi Múzeumban. A tárlat egyébként egyáltalán nem jó, rideg és ideologikus, mintha az étkezési kultúrán keresztül próbálná igazolni az évezredes hatalomtechnikákat és társadalmi kontrollt. Nem is ezért került be a hírlevélbe, hanem azért mert ennek apropóján írhatok a Néprajzi szintén frissen megnyílt állandó gyűjteményi kiállításáról.

Ami egészen elképesztő. Túlzás nélkül zseniális, magával ragadó, magába szívó, sodró és felkavaró anyag… nem is az anyag, hanem az végtelenül korszerű rendezés, ahogy ezt az anyagot bemutatják. Világszínvonal. Figyelmeztetek mindenkit, ne egy ilyen szokásos molyrágta cifraszűr + Matula bácsi rácsája + porosodó közép-afrikai maszk koncepcióra számítson, hanem rengeteg kérdésre, hosszú órákon át fenntartott érdeklődésre, storytellingre és rengeteg, végtelenül szimpatikus muzeológusi tépelődésre.

Bár a legmesszebb menőkig nem adja vissza a kiállítás nagyszerűségét, de valamit felvillant szórakoztató jellegéből a lenti két rajz, két oldal az utolérhetetlen Xántus János jegyzetfüzetéből. A nagyszerű polihisztor, állatkert-igazgató és utazó sok mindenben kimagaslót alkotott – hát Istenem, pont állatrajzolásban nem. De ettől még imádnivaló.

NÉGY | Föld

Érdemes megnézni Jakab Gusztáv AI-jal feljavított fantáziaképeit a folyószabályozás előtti Alföldről. Jakab a saját drónfotóit szerkeszetette át, hogy képet adjon valami véglegesen elmúltról. Kétségkívül túltoltan idillikus, de nagyon hatásos. Egy másik remek sorozata – ez az Alföld mai állapotáról – a Földgömb magazin aktuális nyomtatott számában látható.

És ha már vizes tájak – a héten nyílt meg a Természettudományi Múzeumban az UNESCO Vizes élőhelyeink fotópályazának kiállítása. Az anyag nagyon jó, a nagyítások is remekre sikerültek, cserébe egészen méltatlan, ahogy a múzeum aulájában össze van zsúfolva az egész. De hát ez nem lephet meg senkit, a Természettudományi már csak árnyéka régi önmagának, mintha tényleg az lenne a cél, hogy senki egy könnycseppet se ejtsen a fővárosban, ha az egészet elviszik Debrecenbe.

ÖT | Test

Azt sosem értettem, hogy az űrruhákat miért nagy divatcégek közreműködésével fejlesztik (már a nyilvánvaló marketingbullshiten túl). Az Axiom Space mindenesetre bejelentette új, Hold-expedíciós űrruháját, amelynek Burda-snittjét a Prada tervezőasztalain hegesztették. Igen, ez az a cég (mármint nem a Prada, hanem az Axiom), amelyik majd valamikor a következő magyar űrhajóst juttatja fel az ISS-re, de még a Pradás űrruha nélkül.

Másfél hete volt a Budapest Maraton. Az ott teljesítő Hétfőn Hét-olvasóknak küldöm a Nike új, hrabali módon mikrorealista reklámját, amely – mi, maratonisták tudjuk – a világ legtermészetesebb utóhatására épül:

Éppen pár hete mulattam azon ízetlenül, hogy az UEFA Nemzetek Ligája D divíziója (San Marinóval, Gibraltárral, Liechtensteinnel) pont olyan, mintha az osztrák örökösödési háború egyik mellékhadszíntere lenne. Na, ehhez képest a FACE-ben jelent meg egy marha jó anyag, Rhys Thomas fotós riportja San Marino futballjáról. Azoknak is ajánlom, akiket nem izgat a labdarúgás.

Ha már foci: az egyik legpatinásabb angol klub, a Norwich City régóta elkötelezetten segíti figyelemfelhívó kommunikációval a mentális betegségekben szenvedőket. (Ami, teszem hozzá kissé ízléstelenül, érthető is, hiszen a Norwich esett ki a legtöbbször a Premier League-ből, és az elmúlt másfél évtizede jóformán folyamatos fel-le hullámvasút volt az első és a másodosztály között.) Az idei mentális egészség napjára ilyen kampánnyal készültek (de elég hatásos volt a tavalyi is):

HAT | Fény

Hírünk a világban: Brüsszelben most zárt az a kiállítás, amely a zseniális dizájner, Borz Kovács Sándor életművét mutatta be. És hogy mi köze ennek a Fény rovathoz? Hát, Borz Kovács ikonikus lámpái alapjaiban határozták meg a hatvanas–hetvenes évek formavilágát, erről itt egy hosszabb interjú. A tárlat katalógusát, Borz Kovács életműkötetét a múlt heti Design Héten mutatták be, állati jó cucc.

HÉT | Hang

A brit telekom-szolgáltató, az EE iparági átlagnál jóval szórakoztatóbb reklámjai mindig is innovatív módon használták a zenét. A legújabb kampányba olyan jól sikerült beilleszteni a Pet Shop Boys korszakjelző, egzisztencialista szintipop-himnuszát, a Left My Own Devices-t, hogy szinte sajnálom, hogy egy béna wifi-routerhez készült és nem valami forradalmi kütyühöz.

Elképesztően nagyot ment a héten Donald Trump pennsylvaniai kampánygyűlése, ahol két közönségájulás (“a meleg miatt van – viccelődött a műsorvezető, Kristi Noem dél-dakotai kormányzó –, mert a szörnyű gazdasági helyzet miatt nem megy a légkondi”) az elnökjelölt feladta a válaszolgatást a kérdésekre, és háromnegyed órán keresztül zenét hallgatott ő is a színpadon, meg az összegyűlt tömeg is. A C-Spanen megtaláltam a gyűlés vágatlan felvételét, így betekintést nyerhetünk a republikánusok politikaiplaylist-szerkesztési elveibe.

Tekerj előre az 58. percig, kisebb-nagyobb megszakításokkal onnan megy a GOP-parti, az Ave Mariát követő YMCA-vel, aztán Leonard Cohen Hallelujah-ja Rufus Wainwright előadásában (erről aztán Wainwrightnak külön megvolt a véleménye, de egyébként is pikáns választás, különösen az énekes Trump-paródiája után a Jimmy Kimmel Show-ban), aztán Prince és Sinéad O’Connor Nothing Compares to U-ja, aztán Elvis Presley-től az An American Trilogy, majd Oliver Anthony altright-slágere, a Rich Men North of Richmond – mi más?, állati vicces, hogy látszik a felvételen, ahogy Trump külön kéri ezt a számot a ceremóniamestertől –, aztán a Guns N’ Roses November Rainje, hogy az egészet teljesen érthetetlen módon Az emlék zárja a Macskákból.

Végül meg egy friss könyv a legjobb zenekari logókról.

PLUSZ EGY | Techmúlt

A Verge egy egész hetet szentelt annak, hogy milyen volt 2004-ben a technológia, a korszaknak megfelelő arculattal. Például így néz ki egy cikk arról, hogy abban az évben indult útjára a Google Mail. Könnyekkel a szememben olvasgattam.

A Russia Beyond meg bemutatta, hogyan nézett ki a Szfinx fantázainevű, 1986-os (igen, Csernobil éve!) szovjet kísérleti okosotthon szett. Lenyűgöző.

Ennyi fért az e heti Hétfőn Hétbe. Ha tetszett, támogasd egy megosztással, például elküldöd annak, akiről tudod, hogy nagyon szereti a Pet Shop Boyst vagy a csehszlovák modernista építészetet vagy Nike-ban futkározik. Találkozunk a jövő héten!