Üdv az e heti Hétfőn Hétben. Kicsit túltoltam, elég hosszú lett, ezért elnézést. Ígérem, a jövő heti rövidebb lesz, tömörebb és velősebb.

EGY | Tér

A Hang rovatban siránkozok majd a Magyar Rádió 6-os stúdiójának barbár lerombolásáról. Erről viszont eszembe jutott, hogy a Városháza parkban éppen most van a Virtuális leletmentés kiállítása (még október 20-ig). Ez az egyik legszuperebb építészettörténeti kezdeményezés, amely halálra ítélt, vagy talán már le is rombolt modern épületek dokumentációját végzi el és mutatja be.

Ha a “tér” szót nagyvonalúan “space”-nek fordítjuk, akkor Davide Mascioli szuper projektjének, a Space Exploration Logo Archive-nak ebben a rovatban a helye. Ez nem más, mint egy hatalmas gyűjtemény, amelyben a Föld jóformán összes, űrrel foglalkozó intézményének logója szerepel. Igen, ott van a Magyar Űrkutatási Irodáé is.

Dél-Buda egyik legfurább helyszíne Kelenföld Duna felőli része, ahol a procc mainstream fantáziátlanság – lásd a MOL Campus körül felépült elképesztő falansztert – találkozik a rohadt izgalmas rozsdaövezeti lehetőségekkel. Ez utóbbira példa a Hengermalom nagyon felcsigázó projektje. Döbbenet, milyen terek vannak ott, és milyen jól csinálja kedvenc “városszépítő” civil egyesületem, a Valyo. Ezen a héten zajlik a Kelesztés című programsorozat, a lenti képet ott fotóztam, érdemes odanézni.

KETTŐ | Kép

Ha Londonban jársz vagy élsz, akkor ez nemigen kikerülhető: rettenetesen nagyot megy a Francis Bacon legjobb portréit (vagy inkább emberalakjait) bemutató tárlat a National Portrait Galleryben. Euforikus kritikák kísérik a héten megnyílt kiállítást. A legviccesebb, hogy Rosie Broadley, a tárlat kurátora arról panaszkodik, hogy az NPG állandó gyűjteményében egyébként nincsenek Bacon-művek, mivel “nem olyan embereket festett, akik illeszkednének a múzeum gyűjteményi koncepciójába”. A kiállítás több képén is szereplő George Dyer (sokáig Bacon szeretője egyébként) “nem olyasvalaki, aki jelentős hatással lett volna a brit történelemre vagy kultúrára”.

New York és egyáltalán, az USA egyik legfrissebb – a szó konkrét és átvitt értelmében is – kiállítótere a Poster House, főleg amióta nemrég a nagyon energikus Angelina Lippert lett az igazgató. Most például három letaglózóan erős kiállítás is van náluk. Az elképesztő horvát plakáttervező, Boris Bućan anyagáról most nem beszélek, róla majd lesz valamikor egy Hétfőn Hét különszám, annyira zseniális. A Nike-kiállításról alant, a Plusz egyben lehet olvasni. Viszont Lester Beall anyagát érdemes megnézni. Sokan pályáznak “a modernista amerikai plakát” megteremtőjének dicső címére, de mondjuk Joseph Binder mellett a legnagyobb eséllyel talán Beall. Az ő művészete szorosan összefonódik a harmincas évekkel és a New Deal-lel, az állami nagyberuházásokkal és az elektrifikációval. Döbbenetes, ahogy Beall bebizonyítja, hogy egy állami beruházás mennyire elképesztően cool tud lenni – ilyet talán csak a szovjet-orosz konstruktivisták tudtak.

Azon elég sokat töprengtem, hogy melyik rovatba is kerüljön ez az elképesztő vizualizáció… aztán a Kép-ben ragadt. A Weather Channel így maxolta ki a Milton hurrikán fenyegető hatásainak bemutatását. Katt a képre, és nézd végig az eredeti tweetet, egészen zseniális, hol tart ma már az időjárás-jelentés.

(Persze az összes komoly adatvizualizátor teljesen kiborult, ugyanis a fenti videó egy worst case scenariót, lehető legrosszabb forgatókönyvet mutat be. A Milton közel sem volt ennyire súlyos, ezért a tudósok attól félnek, hogy az ilyen szenzációhajhász előrejelzések komolyan megingatják a meteorológiába vetett bizalmat – de hát az ilyesmit mi magyarok is jól ismerjük augusztus 20-i tűzijátékok esetén.)

HÁROM | Ét

Az elmúlt hetek legnagyobb gasztrosztorija kétségtelenül a Tupperware csődje volt. A márka nem egyszerűen műanyagedényeket gyártott, hanem maga volt az amerikai életmód-álom megtestesülése. Egyszerre trad és mod, hagyománytisztelő és vadmodern. Megújította a marketinget, az értékesítési módszereket és összehozta a forradalmi technológiákat a lehető legprotestánsabb családmodellel. A Tupperware-sztoriról – meglepő módon – magyar nyelven a Reaktoron jelent meg a legjobb összefoglalás. Ha elvadult marketinges vagy, akit szakmailag érdekel a dolog, akkor ezt az angol nyelvű cikket ajánlom.

“Gasztronacionalizmus”, avagy “ételszuverenitás” – azt hiszem, mindannyiunknak (nekünk, magyaroknak különösen) ismerős, amikor egy nemzet a kulináris kultúrájával próbál a többiek fölé kerekedni. Erről szól a Voxeurop rohadt jó, nagyon alapos és rém szórakoztató cikke.

Augusztusban nyílt, de csak most jutott el a mainstream médiához a hír, hogy Albánia festői városában, Shëngjinben Georgia Meloni-tematikájú olasz étterem nyílt. Ha az előbb Francis Bacon portréiról volt szó, akkor jelzem, hetvenvalahány Meloni-arckép függ az étterem falain. Íme a hely Instagramja, ki-ki eldöntheti, hogy szeretne-e itt enni.

Én nem tudok igazságot tenni az ügyben, de rém szórakoztató ez a Schwab Richárdnak odamondogató cikk. Fogalmam sincs, kinek van igaza (valószínűleg, mint úgy általában, senkinek), de az mindig jó, ha az emberek vitatkoznak alapvető dolgokról, például a táplálkozásról.

Ez akár kerülhetett volna a Test-be is, mert szinte jobban szól az emberi testről, mint a kajálásról. A Burger King új kampánya eléggé kiverte a biztosítékot a nemzetközi reklámszíntéren, de én nagyon szeretem:

NÉGY | Föld

Szerintem az év egyik legjobb környezetvédelmi témájú reklámja a Woolmark Wear Wool, Not Waste-je. Látványos, hatásos és trendi. Sil van der Woerd és Jorik Dozy pár éve a Greenpeace-nek csinálták meg az ezer fesztiváldíjat nyert Wasteministert, most eladták a lelküket a ruhaiparnak, de a tehetségükből mit sem vesztettek.

Na, ha valami a Földről (vagy földről) szól, akkor ez az. El nem tudok képzelni unalmasabb témát, mint azt hogy egy német szövetségi tartomány munkaerőt toboroz. Ehhez képest a Thjnk ügynökség ezt hozta ki Baden-Württemberg álláshirdetéséből:

Vannak persze Baden-Württembergnél keveésbé szerencsés vidékek a Földön. Itt van például Petr Trotsenko megrendítő fotóriportja az Aral-tó környékéről.

ÖT | Test

Október 22-én kezdődik az NBA 2024–2025-ös idénye. Ezt az egyik főszponzor, a KIA imígyen harangozza be. Nem a világ legjobb reklámja, de hát az idén pont negyvenéves Jump, 1984 egyik legnagyobb slágere mindig minden kosárlabda-eseményt elvisz a hátán.

Egészen hihetetlen, de a híres 1924-es Mallory-féle Mount Everest-expedíció századik évfordulóján a National Geographic jubileumi expedíciója megtalálta Sandy Irvine holttestének maradványait a hegyen. A mászás közben rejtélyes módon eltűnt mászópáros másik tagja, George Mallory már korábban előkerült. A sztori akkor is állati izgalmas, ha nem rajongsz különösebben a hegymászásért, az Oscar-díjas dokumentumfilmes, Jimmy Chin meséli el.

Sok-sok éves beakadásom az USA lakosságának elképesztő viszonya a gyógyszerekhez. Lányi Örs remek írása a 24.hu-n a cukorbetegség gyógyítására kifejlesztett, de a fogyókúraipar által felkapott Ozempic megdöbbentő sztorijának eddigi legjobb magyar nyelvű összefoglalása. (És ez már átvezet a Fény rovathoz, az ott említett Nan Goldin közel fél évtizeden át volt súlyos OxyContin-függő, ami egy ártatlan, csuklóműtét (fotós, ugye!) miatti fájdalomcsillapítással kezdődött.

HAT | Fény

Bevallom, nekem nagyon nagy kedvencem Nan Goldin, akinél érzékenyebben, érzelmesebben (de nem érzelgősen!) nagyon kevesen fotózták az emberi testet. Friss kiállítása a New York-i Gagosianben nyílt meg, és hát egészen elképesztő. Goldin már jó ideje a saját emlékművét építi, de egyáltalán nem kínosan. Fantasztikus életművéből válogat, és párosítja csodálatos, fülledt, puhán fénylő fotóit a világ különböző múzeumaiban készített, a művészettörténet nagy alkotásairól készült fényképeivel. Lenyűgöző összecsengések, meghökkentő részletek – engem teljesen elbűvölt ismét, mint már annyiszor.

Fura összecsengés, hogy az AnOther magazinban éppen most olvasható egy hosszú Goldin-interjú. Ennek apropója, hogy Goldin fotózta a Gucci új kampányát és társrendezte a kampányhoz tartozó reklámfilmet, Debbie Harryvel és egy csomó transz modellel. A film persze pont olyan rémes, mint a magát borzalmasan művészinek gondoló divatvilág, ilyen pszeudobarokk környezetben csellózó nőkkel, meg újromantikus nembináris öltönyökben angolpark taván csónakázó nembináris, viszont rém gazdag és még annál is rém dekadensebb népekkel. Érdemes összevetni a filmet a kiállítással, hogy ráébredjünk: ugyanaz a művész egyaránt képes éteri magas művészetet és gyomorforgató giccset létrehozni.

Hírünk a világban: Richmondban megnyílt a magyar fényképeszeknek az amerikai fotográfiára gyakorolt hatását bemutató kiállítás, amit nyáron a Szépművészetiben lehetett látni. Aki akkor elment megnézni, tudja, hogy milyen erős így együtt ez az anyag, és szerintem az Államokban is lesz nagy meglepetés.

HÉT | Hang

Kedves olvasó, fogalmam sincs, hogy mennyi idős vagy, milyen a szubkulturális háttered és jelent-e neked bármit is, de megjelent a Trabant zenekar első lemeze. Jellemző módon a nagyon rétegzenékre szakosodott, állati obskúrus angol purge.xxx kiadónál. Az eredeti, rissz-rossz demófelvételeket keverték újra, és adták ki háromszáz darab bakeliten, illetve felkerült a Spotify-ra is. Egészen szürreális élmény így hallgatni ezeket a dalokat.

A múlt hét legtragikusabb eseménye a Magyar Rádió egykori 6-os stúdiójának lebontása volt. Hogy a hazai modernista építészet e fantasztikus emléke mit jelentett a jövőre százéves magyarországi rádiózásnak, az kiderül ebből a cikkből (itt pedig az egész rádiós épületegyüttesről lehet olvasni). A sztorit különösen pikánssá teszi, hogy az a Pázmány Egyetem volt a bontás megrendelője, amelyik oly sok kárt okozott korábban a magyar építészettörténetben a piliscsabai campus Makovecz Imre-féle rettenetes giccseivel. Sújtó irónia, hogy a Pázmány által otthagyott, két évtizede még “remekműnek” gondolt épületeket a gaz veri fel, nyilvánvalóan azokat is el fogják dózerolni hamarosan, cserébe a Pázmány meg eldózeroltatja a 6-os stúdiót. Egyházi tudományegyetemnek álcázott barbár horda.

Cserébe itt van az utóbbi idők legviccesebb kulturális kísérlete: egy Riley Walz nevű csávó fogott egy mobiltelefont és egy napelemes dobozban kirakta egy pózna tetejére San Francisco közepén (egészen pontosan a Mission Districtben, ami a spanyol alapítású város legrégebbi negyede). A telefon felvette az utca zaját, és ha a rá telepített Shazaam felismert egy dalt a hangzavarba, automatikusan posztolta egy weboldalra. Zseniális összefoglalása San Francisco utcai kultúrájának, egy ilyet nagyon szívesen látnék/hallanék a Blaha–Népszínház-sarkon.

PLUSZ EGY | Nike

Kicsit túlírtam már ezt a Hétfőn Hetet, ígérem, legközelebb rövidebb lesz. De azt még bele kell zsúfolnom, hogy – amint azt korábban megpendítettem – a New York-i Poster House-ban frissen nyílt egy nagyon jó koncepcióval megrendezett plakátkiállítás. A Just Frame It nem egyszerűen a Nike nyolcvanasévek-beli plakátjairól szól… akkor nem is raknám bele a hírlevélbe. Sokkal inkább arról, hogy a Nike milyen – főleg vizuális – stratégiával építette fel a sportolóit valóságos szuperhősökké. Döbbenetesen gazdag és elképesztően összetett anyagon követhetjük végig ezt a heroizmus-építést, imádom.

Ez ilyen “Nike és kiállítás” hét: a Basel melletti, de már Németországban található Vitra Design Museumban tart most a Nike: Form Follows Motion kiállítás. A Pester House trálatával szemben ez nem a hősökre, hanem a technológiára és a dizájnra helyezi a hangsúlyt. Arra, hogy milyen formatervezési, anyaghasználati és egyéb trükköket vetett be a Nike a globális márkává válás rögös útján.

Ennyi fért az e heti Hétfőn Hétbe. Ha tetszett, kattints a kis szívecskére és támogasd egy megosztással! Találkozunk jövő hét hétfőn.