A Debreceni Egyetem Informatikai Karán zárult a Debreceni SZC Beregszászi Pál Technikum és Kollégium és az IT Debrecen Egyesület közös tehetséggondozó programja.
A Debreceni Egyetem Informatikai Karán zárult a Debreceni SZC Beregszászi Pál Technikum és Kollégium és az IT Debrecen Egyesület közös tehetséggondozó programja.
Három szekcióban tájékozódhattak a Debreceni Egyetem Informatikai Kar ipari partnerei által kínált munkalehetőségekről a hallgatók az Informatikai Szakmai Napon. Az eseményen az informatika és a vállalati szektor közötti kapcsolódási pontokról, trendekről hallhattak előadásokat az egyetemisták, akik emellett személyesen találkozhattak a kar vállalati és oktatási partnereivel, próba-állásinterjúkon vehettek részt, elhelyezkedési és szakmai gyakorlati lehetőségeket ismerhettek meg.
A Debreceni Egyetem több kara is részt vesz a Balaton régió legnagyobb pályaorientációs rendezvényén. A Balatoni Szakmakikötő elnevezésű szakmai rendezvényt idén már hatodik alkalommal szervezi meg a Siófoki Szakképzési Centrum. Április 17-én, pénteken a siófoki és a fonyódi kikötőben az Egészségtudományi, a Gazdaságtudományi, az Informatikai, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási, valamint a Természettudományi és Technológiai Kar is bemutatkozik.
A tudomány, az oktatás és a közgyűjtemények informatikai együttműködéseinek aktuális kérdéseit állítja középpontba a 35. Networkshop Konferencia, amelynek a Debreceni Egyetem ad otthont három napon át. A rendezvény keddi megnyitóján a Hungarnet Egyesület Menedzsment-díját vehette át Bács Zoltán kancellár.