A legenda szerint,
egyszer egy szomjas perui harcos...

...az Andok mélyén a Paca tó partján talált magának menedéket. Miközben ivott a kristálytiszta tó vízéből, egy gyönyörű sellőlány tűnt elő a habokból, és arra kérte a harcost, kövesse őt a tó mélyére. A férfit teljességgel elvarázsolta a csodalény szépsége, de ellenállt a csábításnak. A sellő ezután minden éjjel megjelent a harcos előtt, és egyre keservesebben sírva kérlelte őt, míg végül egy éjszaka a férfi nem tudott tovább parancsolni a vágynak. A sellő után vetette magát, de a víz alatt nyoma veszett a gyönyörű lánynak. A harcos azonban nem adta fel, utolsó leheletéig úszott a mély felé szerelmét keresve, ám végül a hullámsírba veszett. Az addig csak incselkedő sellőt annyira meghatotta a férfi elszántsága, hogy az élettelen testet a partra vitte, és örök emlékként az Andok egyik hegyvonulatává varázsolta.

A sellő ekkor már őszinte könnyekkel áztatta a heggyé lett harcost, és a monda szerint a könnyek a mai napig folyóvá sokasodva gördülnek lefelé a vonulaton, megformázva az Amazonast is tápláló Mantaro folyót. A Mantaro kávé éppen ugyanúgy tölti meg élettel, és varázsolja különlegessé a mindennapokat, ahogy a sellő folyóvá sokasodott könnyei által táplált folyó az Andok völgyeit, és az Amazonason keresztül egész Dél-Amerikát. Az őserdőktől az ősi hagyományokat őrző apró falvakig, a nemesfémekben bővelkedő hegyvonulatoktól a végtelen termőföldekig, a kontinens minden csodája a víznek köszönheti gazdagságát. Csakúgy, mint a Mantaro kávé, amely ennek a páratlan világnak minden ízét és aromáját magába zárva most felfedi a misztikum titkát…